Az elmúlt egy év bődületes erővel sújtott le a világra, és még nyugaton is meginogni látszik minden, amit eddig betonbiztosnak hittünk. Mindenkit érint ez az esemény valamilyen formában, senki sem tudja kikerülni a történelem újra mozgásbalendült fogaskerekeit. Éppen ezért ragadtam billentyűzetet, és kezdek blogolásba az események kapcsán felmerülő gondolataimról. Az első téma rögtön az egyre vadabb teóriákat kidolgozó szkeptikusok lesznek:

Tavaly márciusban olyat éltem/éltünk át, amire a balkánon túl nagyon régóta nem volt példa: valami történt, ami az egész világra befolyással van, és nem tehetünk ellene semmit. A 90' után születetteknek hasonló élmény lehetett 9/11, ami ugyan szenzáció volt a maga nemében, de nem volt semmiféle hatása egy európai ember hétköznapjaira. 2020 márciusában viszont eljött a nap, amire titkon mindenki vágyott: mozgásba lendült a történelem, és végre mi is a szereplői lehettünk.
Az első lezárások alatt egy addig sosem tapasztalt összefogás, és kollektív tudat kezdett kibontakozni, ami már önmagában egy ismeretlen élmény volt. Az első boltlátogatás maszkban, a készpénz mellőzése, a másik ember méterekkel való kikerülése mind azt az érzést idézték fel bennem, amikor először hagytak ott a szüleim az általános iskolában. De most az ismeretlen társak helyett maga a világ vált ismeretlenné, egy olyan idegen hellyé, amiben egyik napról a másikra kellett megtanulnom túlélni. 
Ezzel persze nem csak én voltam így, mindenki más is hasonlóan érzett. És ez adott valamiféle bizalmat az idegen tömegben, abban a tömegben, ami a populista politikusok és az elveszített világeszme már elkezdett darabjaira forgácsolni. 

De nem tartott pár hónapnál tovább ez a bizalom. Először a tudományos világba vetett hit inogott meg, mivel hetente változtatták a vírus tulajdonságairól megfogalmazott véleményüket. Sem a halálozási ráta, sem a fertőzőképesség, semmi nem volt ismert, de ez csak az olyan laikusoknak hatott újdonságként, mint én. A tudomány működésének természetes velejárója az újabb információk miatti álláspontváltozás. Talán még nem is okozott volna ez akkora szakadást a társadalmakban, ha a politika nem tekint lehetőségként a vírus okozta sokkra...
Haszonszerzésre (legyen az pénzügyi, vagy politikai) felhasználni egy olyan helyzetet, ami teljesen ismeretlen, amiben szakértőkre kellene bízni a véleményformálást... nem túl korrekt lépés, de azt hiszem nem is várhattunk mást a világ politikusaitól. A korlátozások ötletszerű bevezetése-feloldása, a vírusról, a következményekről naponta változtatott kommunikáció lebontott minden hidat az emberek között és újból kialakultak a szögesdróttal védett lövészárkok. 

Lassan egy év telt el az első komolyabb elégedetlenségi hullám kirobbanása óta és a helyzet azóta szinte kezelhetetlen mértékben tolódott a szélsőségek irányába. Alapvetően két részre oszlott a társadalom: azokra, akik hisznek a vírus létezésében, és azokra, akik nem. A kettő között van átmenet, és millió kisebb csoport alakult ki ezeken belül. 
Most azokkal szeretnék foglalkozni, akik nem hisznek semmilyen hivatalos, vagy szakértői állásfoglalásnak, és akiket leginkább úgy neveznek: a szkeptikusok. Egy későbbi bejegyzésben kitérek a többi csoportra is, de most ezt érzem leginkább említésre méltónak.

Tehát itt van egy tekintélyes méretű tömeg, akik nem tagadnak mindent, ami a fősodrú médiában megjelenik, és mindenki mást birkának tekintenek. Nagyon érdekes cikkek, podcastek, elemzések készültek az elmúlt hetekben a világ minden részén erről a jelenségről, jómagam is nagy érdeklődéssel rágtam át magamat ezeken. Sok megoldást neveztek meg, ami ezt a szélsőséges szkepticizmust táplálja, van azonban egy, amit szerintem túl kevésszer említettek.
Az elmúlt évtizedekben az a benyomása támadt a nyugati világnak, hogy egy jól olajozott gépezetként működik a létezésünk minden eleme, a gazdaságtól az egészségügyig. Persze kisebb porszemek kerülnek időnként a fogaskerekek közé, de semmi komolyabb baj nem történhet. Látszólag az országok kormányai, a közösen létrehozott szervezetek erős hatalmi pozícióban vannak, és szükség esetén tudják is gyakorolni ezt a hatalmat. Nem véletlenül született rengeteg konteó ilyen témában, melyeknek mind az volt a lényege, hogy a társadalmak által ismert "hatalom" mögött áll egy háttérhatalom, ami könyörtelen tervei érdekében egy komplett rendszert képes irányítani. 
Aztán eljött 2020 és az embernek hamar eltűnt az az illúziója, hogy Európában valóban olyan kontroll alatt vannak a folyamatok, amit addig feltételeztünk. Bárki, aki vette a fáradtságot és megpróbált kibújni a véleménybuborékjából láthatta, hogy recseg-ropog a rendszer, minden komolyabb szervezést és szabályokhoz igazodást igénylő folyamat akadozott. A kontaktkutatás lehetetlenné vált, a határlezárások csak bizonyos átkelőknél működtek, a kereskedelem képtelen volt kiszolgálni a megnövekedett keresletet bizonyos termékek iránt, az egészségügy pedig a világ minden táján veszélybe került. 
A helyzetet legjobban Kínával lehet összevetni, hiszen ott valójában megvan az az erős központi kontroll, amivel különösebb gond nélkül lehet ilyen esetben szabályozni a hétköznapok működését. Persze a gond éppen az, hogy ott azért épült ilyen rendszer, hogy ne csak egy vészhelyzet esetén tartsa fent ezt az orwelli-világot. 

Én itt Európában úgy éreztem, hogy nincs senki a kormánynál, csak úgy megtörténnek a dolgok. Eleinte zavart ez a fajta tehetetlenség, de hamar elfogadtam, hogy a szabadságjogok csak úgy tarthatók fent, ha nem kap akkora hatalmat egyik kormány sem, amivel a Kínáéhoz hasonló hatékonysággal tudná kezelni ezt a helyzetet. A vírus új, folyamatosan mutálódik, és a tudomány nincs azon a szinten, amit a tömeg feltételezett: nem tud 100%-osan biztonságos vakcinát fejleszteni egyik hónapról a másikra. 
Elfogadtam a helyzetet, és megtanultam együttélni ezzel az új helyzettel. Valahol még örültem is neki, hogy a digitalizáció még nincs azon a szinten, amivel a komplett Black Mirror sorozat nyomasztott. De szomorúan vettem észre, hogy egy hangos csoport elkezdett különböző összeesküvés-elméleteket gyártani és terjeszteni. Anélkül, hogy kitérnék arra, hogy mi erről az általános elmélet, leírom a sajátomat.

Mivel most először a közvetlen környezetemben is tömegével kezdtek különböző teóriákban hinni az ismerősök/családtagok, megértettem ezekkel az elméletekkel kapcsolatban valamit: ezek az emberek nem tudják elviselni azt a gondolatot, hogy egyik napról a másikra kiesett a gyeplő a kezükből (ami talán soha nem is volt a kezükben) és most egy rozoga hintón vágtatnak egy kanyargós földúton. Ezt viszont annyira nem akarják tudomásul venni, hogy inkább egymásnak ellentmondó összeesküvésekkel állnak elő, amivel kétségbe vonhatják a hivatalos kommunikációt, és egy hamis hatalmat állítanak az esemény mögé. Hinni akarnak benne, hogy vannak még felelősök, hogy valami ördögien mesteri terv része minden, ami most történik. Még akkor is, ha ez az átlag emberre negatív hatással van, még mindig jobb, mint elfogadni a tényt, miszerint nincs senki a kormánynál.

Úgy gondolom, hogy ezt az állapotot több dolog egyszerre indukálta: a folyamatos félrekommunikálás, a bürokrácia lassan őrlő kerekei, az ebből következő lassú válaszlépések, és az elmúlt évtizedek hamis képe a világunkról. Egészen eddig a különböző összeesküvés-elméletek nem okoztak komolyabb gondot a hétköznapokban, sokszor kifejezetten szórakoztató volt ezekről olvasni. De most az oltásellenesek, a vírusszkeptikusok kézzel fogható veszélyt jelentenek a társadalomra. És még csak nem is lehet hibáztatni őket. 
Hogy mi lehet a megoldás: először is az elfogadás. Nem szabad egymás torkának feszülve mélyíteni tovább az árkokat, meg kell érteni, hogy mi okozta ezt a törést és türelemmel, tanító szándékkal tájékoztatni azokat, akik most ellenséget látnak mindenkiben, aki nem az ő nézeteiket vallja.